Nagyflestube

Kun Árpádnak

A halottak a mosógépbe mennek,
Ott benn buliznak, vidám társaság.
Rikkantva lábukat magasba rúgják,
Átkarolják egymás üres nyakát.
És kánkánoznak még kart-karba öltve,
Vagy a lábuk összekeveredik,
Felcsévélődik törzsük egy végtagra,
Hogy többet aztán le nem fejthetik.
Egyre vadabb a tengermélyi torna,
Körülöttük tajtékos levegő,
Busa szigetnyi bálnaként lebegve
Átúszik köztük egy-egy lepedő.
Órákig tart a testek utazása,
Azt se tudják, élők vagy holtak-e,
E vitustáncban jobbra-balra rángnak
Szabálytalanul, mint láncos teke.
Aztán nyílik a börtön-üvegajtó,
Szétszéled a kapatos társaság.
Felöltjük a holtak mosott ruháját,
És így lépünk egy új életbe át.

By:Lackfi János

Róma, Róma, de miért pont Róma? Így szapulta őt az anyja, jó, legalább nem kell aggódni kannibálok, verekedős keletiek, késes arabok miatt, és nem a világ végén van, mint a sok cifranevű Kubaj meg Kingkong meg Teking meg a rossznyavalya. Róma akkor is fura, az ő fiacskája sose volt szentfazék, mi ütött bele hirtelen, Mindegy, hát ingyér utazik, legalább ezt az egyet jól kicsinálta, bár Anyuka meg nem foghatja, a gyerek hogyan győzi rávenni a népeket ezzel az otthonülő képével, hogy fel-alá fickándozzanak a térképen, elment a világ esze. Ha mindenki otthon maradna, és nézné szépen a tévét, fele ennyi baj se volna.
Frigyes a pápaválasztásról szóló hírben látta megint Rómát, akkor jött az ötlet, bár amúgy be-betévedt misére, ha éppen ráért, kapott is otthon a fejére, mit ájtatoskodik, inkább az ágyát vetné be meg a koszos zoknikat szedné rendbe, egyszer látná valaki mosogatni, ha anyja nem volna, egy rohadásban élne. Ennyi csak elvárható, ha már harminchét éves! Vagy menne át a szomszédba, és hívná el azt a kislányt moziba, venné feleségül, csinálnának egy rakás unokát, lehet, hogy orvosilag kellene megvizsgáltatni ezt a kölyköt, hátha alkalmatlan, akkor aztán papnak is állhat, legalább nem tűnik fel.
Fárasztó ez az unoka-duma, Frigyes gyerekkora óta ismeri Esztert, pár év van közöttük, a kicsi végtelen bizalommal nézett fel a fiúra, kezét még ma is érzi a kezében, vásárolni mentek vagy az udvarra, játszani porolóval, öntözőkannával, cserepekkel, mindenfélével, ami nem is játék. A lány megnőtt, megnőiesedett, külön világ lett, Frigyes alig mer ránézni, körülvette valamiféle áhítatos buborékkal, mint egy szentet, egy érinthetetlent. Eszter talán nem is hús-vér lény, semmi köze azokhoz az internetről letöltött macákhoz, akiket Anyuka elől rejteget. Meg hát bevehetetlen erőd, még a legcsúnyább fiú is, akivel járt, fényévekkel szárnyalta túl Frigyest, aki hiába küzd a kopaszodása, súlyfeleslege, rövidlátása és az átkozott selypítés ellen. Időnként Eszter mintha bátorítólag köszönne rá a lépcsőfordulóban, a lány sem lesz már fiatalabb, egy ideje fiúval sem látta. Frigyes próbálná megszólítani, csak Anyuka ne taszigálná a lány felé, mint egy nyavalyás bábut.
Róma, a méregdrága és méregerős kávéival, az indiaiakkal, akiktől Tunéziában termett, valódi olasz szőlőt, perui paradicsomot meg marokkói olajbogyót vehetünk, akik szendvicset és pizzát mérnek, akik asztallapon tükörtojássá toccsanó golyóbist árulnak, amely idióta röhögcséléssel újra összeáll kocsonyás labdává, akik bóvli esernyőt kínálnak minden sarkon, mihelyt pár csepp hull az égből, akik beállnak az üres parkolóhelyekhez, és borravaló reményében színészies hadonászással terelgetik az autósokat. Az a mocsok sok templom, meg fogod unni, mondta Anyuka, és Frigyes nem unta meg, felhólyagosodott a talpa, de járta a zsebkendőnyi kápolnákat és az irdatlan bazilikákat. Bámult márványból cizellált, tiritarka kőpadlókat, aranyszemcsésen villogó apszisokat, égbe robbanó, szemcsaló mennyezetfreskókat, csupa-ín és csurom vér korpuszokat, vajolvasztó Madonna-mosolyokat, aranypólyás, koronás Kisdedeket, fogadalmi medálok ezüstzuhatagát, féldrágaköveket és lapis-lazuli földgömböket, sugárzó dicsfényeket és habos aranyfelhőket, fülkéikből hatalmas ujjakkal az ég felé böködő szenteket. Frigyes saját utazási irodájának prospektusává változott.
A Szent Péter bazilika terén sorba kellett állni, hogy a röntgenkapukon egyesével átléptethessék a népet, előtte egy adag magyar honfitárs, rögtön rá is kezdték a litániát, hogy ezt a puccot meg felhajtást egyetlen csóringer kedvéért, svájci gárda, templomőrök, bíborosok, az egész hóbelevanc. Csak a villanyszámla egy vagyon, ablakon kidobott pénz az egész. Pedig micsoda jó fekvésű ingatlan, a mai árakon! Mennyit érhet euróban? Bezzeg tudnám, mire költeném pápabátyó helyében, vennék belőle Lamborghinit meg jachtot meg macákat meg mindent. Adok én neked macákat! – csattant fel az asszony
Frigyes igyekezett előkelő idegenként az alkonyi felhőkbe meredni, forrt benne az undor. A francnyavalyát érdekelné a pápa, ha rágózna, szotyolát köpködne az utcán, üvegből inná a sört a diszkóban, a macákat hajtaná, reppelne egy tehetségkutatóban, és a Szent Péter-tér helyén csövezne egy lakókocsiban, a pénzét pedig szétosztotta volna az ilyen tahók között? Akkor minek jönne Rómába a sok baromarc, akik szerint jópofa a Trevi-kutat szétugrálni, és dühösek, ha rájuk sípol a csendőr, akik vakut villogtatnak az imádkozóknak fenntartott kápolnákban, akik magyarul is alig beszélnek, de visszapofáznak a világító mellényes városvédő önkénteseknek, mert akkor is a Pantheon előtt tolják be anyu rántott csirkéjét!
Frigyes hinni akart Rómában, a pápai bazilika angyalaiban, akiket kétszázig számolt, utána abbahagyta, ki hinné, hogy egy ilyen komoly ember ennyi márvány-kiskölökkel van körbevéve! Okostojáséknak erre is volna egy jó pedofil-vicce. Szentek, Máriák, Jézusok sora előtt gyújtott ötvencentes gyertyát, nem mondja meg, kiért, és jó jelnek vette, hogy a szállás felé indulóban nyakába szakadt a zápor. Harsogtak a Tevere habjai, a járdákon örvénylett a víz, mindenki menekült, amerre látott, az autók Mózesként hajtottak át a pocsolyák Vörös-tengerén. Frigyes elhajította szétesett indiai esernyőjét, táncolt és tocsogott az esőben, eszébe jutott, hogy Szent Ferenc szerint a legnagyobb boldogság, ha az ember ázva-fázva, étlen-szomjan, holtfáradtan megérkezik a kolostor kapujához, ott a mogorva portás kidobja őt a hidegbe, és ő még ekkor se jön ki a béketűrésből.
A forró zuhany alatt csengőszót hallott, és belenyilallott, hogy ez Eszter, van két jegye egy új filmre, de a barátnője beteg lett, nem tudná-e Frigyes elkísérni. Aztán felnevetett, eszébe jutott, hogy csak a mikrosütő csengetett, felforrt a teavíz. Frigyes a zuhany alatt biztosra vette, hogy az özönvíz elhozza a megtisztulást, az újrakezdést, ő becsönget Eszterhez, Eszter igent mond, ő elköltözik Anyukától, bárhogy ágál, és lesz Húsvét és lesz feltámadás.

By:Lackfi János

Béla bá beírta az üzenőmbe, kedves asszonyom, az ön fia tiszteletlenül beszélt oktatójával, ezért megintem, mondjuk tényleg megintett, olyan erős intő volt, hogy beestem a padba, aztán meg kiestem belőle. A tiszteletlenség nem igaz, a legnagyobb tisztelettel mondtam, hogy a Béla bá egy dagadt állat, ki ne tisztelné, amikor száz kiló, a jobb keze meg legendásan erős. Kicsit túl hangosan mondtam, visszhangzott a teremben, mert csend lett hirtelen, angyal szállt el felettünk, ahogy a nagyi szokta suttogni. Száz kilós angyal, félelmetes jobb kézzel.
Béla bá azt akarta, hogy ismételjem meg, és mérges lett, amikor tényleg megismételtem, hogy Béla bá egy dagadt állat, és megtapasztaltam, hogy Béla bá bal keze sem ügyetlen azért. Ha nem ismétlem meg, akkor azért lett volna mérges, mert nem fogadtam szót neki, és durr a bal kéz. A testi fenyítés nem vezet sehová, ezért modern korunkban nem is létezik, ilyennel ne próbáljunk jönni a dirinek, mert rögtön lebukunk, nyilván összevissza hazudozunk.
A legőszintében megbántam a dolgot, nagyinak megfogadtam, hogy nyilvánosan bocsánatot kérek, respektálom oktatómat, aki roppant fontos munkát végez, ami az ifjúság nevelése, és akkor mindegy is, hogy egy dagadt állat. Másnap önként kiálltam az osztály elé, elnézést kértem Béla bától, sőt, megmutattam neki a füzetem, amibe százszor leírtam, hogy jól megjegyezzem, soha többé nem mondom, hogy Béla bá egy dagadt állat. Nem mondom, hogy Béla bá egy dagadt állat. Nem mondom, hogy Béla bá egy dagadt állat. Béla bá idegesen szakított félbe, elég lesz, pedig alig jutottam öt vagy hat mondatig, a fiúk óra után egymás kezéből tépték ki a füzetemet és röhögtek. Elvettem tőlük, és eltettem a táskámba, tisztára éretlenek. Kimentem az iskolaudvarra, és megkértem a felügyelő tanár nénit, teremtsen egy kis csendet a hógolyózók meg jégcsaphajigálók között, fontos dolgot szeretnék bejelenteni, nem könnyű ilyenkor csendet teremteni, de sikerült, én meg csengő hangon kiabáltam, bocsánatot kérek, amiért azt mondtam, hogy Béla bá egy dagadt állat.
A kicsik nem képesek felfogni a szavak valódi súlyát, menetelve jöttek be az udvarról, mint a katonák, és egyszerre harsogták, hogy „Béla-báegy-dagadt-állat, Béla-báegy-dagadt-állat”. Béla bá még nem tudott teljesen megbocsátani, ezt láttam, mert vörös fejjel, fenyegetően integetett felém. Ez még jobban elszomorított, nem szerettem volna ekkora felfordulást okozni, hazafelé végig azon törtem a fejemet, mit tehetnék Béla báért, és otthon eszembe jutott, mit is.
Az internet modern korunkban a diák segítője, hamar meg is találtam, KOLONCZAI BÉLA, ritka neve van, ez könnyítette a nyomozást. Ovis korú kisgyerek vette fel, szia, öcsi, sajnálom, nem szerettem volna megbántani Béla bát azzal, hogy dagadt állatnak neveztem, ő nem szólt semmit, csak szuszogott, és egy női hang azt kérdezte, ki az, és mit óhajt, és a kicsi annyit suttogott: „dagadt állat”.
Béla bá felesége vette át, megkérdezte, mit akarok, én meg szépen bemutatkoztam, és belevágtam, hogy semmiképp sem szerettem volna megbántani Béla bát azzal, hogy dagadt állatnak neveztem, mire ő rákezdte, hogy ha ez valami ostoba diáktréfa, akkor jobb, ha most hagyom abba, amíg nem hívja a férjét, máskülönben meg fogom bánni, és ekkor Béla bá hangja hallatszott. Add csak ide, szívem, ki beszél, na most legyél nagylegény, halló! Azt reméltem, Béla bá méltányolni fogja a fáradságot és utánajárást, mindig bíztat, hogy ne legyünk lagymatagok, ne álljunk meg félúton, másképp sosem lesz belőlünk ember mindig, minden körülményben. Na, kitől való az idézet, tudjátok-e, nyámnyilák? Egy szuszra elhadartam, hogy álmomban sem szerettem volna megbántani azzal, hogy dagadt állatnak neveztem, a túlsúly különben is testi fogyatékosság, senki sem tehet róla, és aki modern korunkban erre tesz megjegyzést, az intoleranciájának adja tanújelét.
Nem lehetett pontosan érteni, miket üvöltött Béla bá, de eltartottam a telefont a fülemtől, nehogy megsüketüljek, furcsa, hogy pedagógus létére olyan szavakat használ az óvódás korú gyermeke füle hallatára. Most már csak egy tippem maradt, remélem, összejön. A nemzeti ünnepen mindig óriási felhajtás van, ott ül a polgármester és az oktatási referens, közvetít a helyi tévé, felvonjuk a zászlót meg minden. Két szereplő között fellépdelek majd a dobogóra, és ünneplőbe öltözött lélekkel, hogy lássák rajtam az őszinte megbánást, az egész kerület előtt megvallom, hogy csúnya dolgot tettem, semmiképp sem szerettem volna megbántani pedagógus-mivoltában Béla bát, amikor azt mondtam róla, hogy egy dagadt állat.

By:Lackfi János

A HuPont.hu jelszava az, hogy itt a honlapkészítés ingyen van! Honlapkészítés Ingyen

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat